Hard Rock Magazin | 2006.07.20.
Jobb később, mint soha. Egy újabb elcsépelt mondás kapott valamelyest valóságtartalmat szombaton, amikor egy nagy hiányt pótolva ellátogattam a felújított Rocktogonba a Slamo és a NO koncertjére…
A régen hírhedt Rocktogon egy átépítés és felújítás után újra megnyitotta kapuit, új tulajdonossal, új személyzettel, de legfőképp új hozzáállással. Ami már az új Rocktogonban adott legelső koncerten, az Iron Maidnem-en is, és a NO koncerten is feltűnhetett első blikkre mindenkinek, hogy a hangtechnika nagyon profi, minden hangszer arányosan, elég hangosan és tisztán szólt, ráadásul nem is nyomták el az éneket, szerencsére.
Be kell vallanom, eddig nem ástam magam mélyre a NO világába, az Edda pedig valószínűleg önhibámból kifolyólag, de soha nem került túl közel hozzám, így Slamo munkásságával egy-két futólag meghallgatott NO albumtól, és a leghíresebb Edda számokon most találkoztam először, és előre kell bocsátanom, hogy abszolút pozitívan csalódtam. Azon kívül, hogy egy 99 %-ig profi módon felépített bulit láthattunk, elsősorban és mindenekelőtt Szatai Gábor erőteljes, magával ragadó hangja fogott meg, kiváló adottságaival a lúdbőrözés elindításához.
Saját hang tartományán belül nagyon magabiztosan és jól mozog, első gondolatom az volt, hogy vajon miért nem egy heavy metál zenekarban énekel? Szerintem kiválóan illene a hangszínéhez egy kis metálosabb döngölés… Számomra a koncert előtt kérdés volt, hogy vajon az Edda számok milyenek lesznek az eredetitől eltérő énekkel: amilyen határozottan fura volt az első fél perc belőle, annyival jobb lett utána, mint az eredeti, egyszerűen életre keltek ezek a számok Szatai tolmácsolásában. Vastaps.
És, hogy miért 99 %? Az volt az érzésem, mintha egy „kisebb teljesítményű” hullámvasúton lennék: elindult a buli, bólogatok, hogy ez igen, hogy halaszthattam ezt el eddig, aztán kimentem venni egy sört, nézelődtem körbe-körbe, ugyanis azt vettem észre az erőteljes kezdés után, hogy a közepe táján, legalábbis számomra, kicsit leült a buli. Szerencsére ez csak egy rövid periódus volt, ugyanis Szatai úrnak köszönhetően, aki maximálisan együtt élt a koncerttel és a zenével, sikerült újból és újból lázba hoznia a közönséget, profi frontember módjára. Egy NO koncerten nem lehet elmenni Slamo játéka mellett sem, természetesen. Baseball sapkája alól nagyon lazán hozta a fülbemászó, igaz talán nem a legbonyolultabb riffeket és szólókat, ill. a vokálozásnál is besegített. Jellegzetes mozgása néhol Angus Youngot jutatta eszembe, ahogy egyes számok riffje is hajazott az ausztrál „őstápanyagra”. Talán senki nem fog megkövezni („Vannak itt nők?” 🙂 ), ha egy esetleges összehasonlításból azért az AC/DC gitárosát hoznám ki győztesen, de azért egy „magyar Angus Young” címért benyújtott pályázatot szívesen támogatnék…
Szatait és Slamot szolidan, de magabiztosan és pontosan egészítette ki, a valószínűleg a hely mérete miatt kissé visszafogott Orliczky György dobos, és Fukk Attila basszer, akit kinézete és játéka alapján akár egy jazz bandában is el tudnék képzelni.
A koncert és az együttes sikerét mutatja, hogy mennyire nehezen engedte el őket a közönség, itt a hely méretei miatt látványos levonulásra és ráadásra nem volt lehetőség, mindenesetre kétszer is „visszajöttek” egy kis spontán ráadásra, hurrá-hurrá. Jack Black bohóckodása helyett inkább egy NO bulit kéne kiadni Rocksuli címen: lenne belőle mit tanulni a fiatal zenészeknek.
Setlist
- Várok fénylő éjszakákra
- Álom
- Vezess át a sivatagon
- Haza melyik út vezet
- A folyónál
- Ha sírni tudnék
- Kínoz egy ének
- Az élet nehéz
- Tiszta dal
- Kiáltok érted
- Vad álmok
- Szívemben élsz
- Minden sarkon
- Hallottalak sírni
- Nem vesztettem
- Mint egy vihar
- Hegyeken át
- Ha a dalom véget ér
