Zenészek
- Szatai Gábor – ének, szájharmonika
- Vilmányi Gábor – gitár
- Donászy Tibor – dob
- Fukk Attila – basszusgitár
- Beke Márk – billentyűs hangszerek
- Gulyás Ferenc – tekerőlant, citera, kaval, furulya, doromb
- Szabó András ‘Gépfolklór’- hegedű
- Gyulai Zsolt – programok, billentyűs hangszerek
Dalcímek
- A hitemből
- Lehajtom a fejem
- Menedékház
- Törjél a kenyérből
- Még szeretni azt lehet
- Vigyél haza
- Semmi nem elég
- Elmentél messzire
Megkerülhetetlen, hogy egy kis történelem órával kezdjem az Icon zenekar első nagylemezének értékelését. Megkerülhetetlen már csak azért is, mert a köztudatban Szatai Gábor énekes neve egyetlen csapattal, a No zenekarral forrt össze teljesen, melyben kisebb kihagyásokkal ugyan, de pályafutása nagy részét töltötte. Ezzel együtt egy olyan stílust is kialakított a művészetében, ami összetéveszthetetlen és sokszor elképzelhetetlennek tűnő más műfajban, vagy csapatban.
Aztán adott egy gitáros, akinek karrierje során bizony több is jutott a „jóból”, illetve a stílusok közötti kalandozásokból. Vilmányi Gábor a poptól a rockig megjárta a „sóbiznisz” különböző bugyrait, volt már fent és lent, de valami miatt úgy érzem, most ért célt igazán.
Egy pillanatig sem hagynám figyelmen kívül a két másik tag megkérdőjelezhetetlen szakmai tudását, de az előbb említett két fiatalember az, aki az Icon zenekar gerincét alkotja, ami meg kell, hogy határozza és meg is határozza a csapatnak azt a zenei irányzatát, amit most nehezen tudnék egy szóval jellemezni.
A nyitó dal első taktusainál és magánál a dallam vezetésnél nem is akartam elhinni, hogy ezt Vilmányi követte el, mint szerző, ugyanis simán elférne egy friss, de akár egy egykori No albumon is. Egyértelmű sláger! Jól kezdődik…
A Lehajtom a fejem című második tételben, Szatai kissé erőltetetten kiabálós ének témái nem annyira győztek meg, ezen egy kicsit lehetett volna még munkálkodni az egyébként a magyar mezőnyből kimagasló vokalistának.
A zene első hallásra is nagyon vékony kötélen táncol a hard rock, a rock és a soft rock stílusok között, ami jelen esetben nagyon jót tesz az anyagnak, főleg annak tekintetében, hogy néhány tételben a hetvenes évek progresszivitása is felbukkan, abszolút mai értelmezésben, mindenképpen emelve ezzel az amúgy is magasra tett színvonalát a hallgatnivalónak. Pont ezért szeretnék rögtön túlesni, az egyébként szinte hibátlan lemez egyetlen negatív pontján, amivel kapcsolatban még a korong többszöri meghallgatása után is erős megbocsátást kell gyakorolnom a fiúk felé.
A Menedékház ebben a zenei környezetben számomra teljesen testidegen. Csak remélni tudom, hogy nem ez jut el a rádiókhoz, bár nálunk sajnos ennek van igazán esélye. Egy túlléptető gombbal (na jó, befejezem…) egyből érkezünk az egyik csúcspontjához a lemeznek.
A Törjél a kenyérből nótánál kezd derengeni, mit is akartak igazán ezzel a lemezzel a srácok és innentől el is kap a „filing”; ahogy szokás mondani: ez a dal „nagyon ott van” ! Olyan lendülettel sodor magával, hogyha igazán belemélyed az ember (jelen sorok írójának sikerült), simán centikkel a föld felett érzi magát.
Mire felocsúdtam, jöttek a Még szeretni azt lehet southern rockos dallamai és további hasonló vonalvezetése, ami mosolyra húzta az orcámat, mert ilyet is ritkán lehet hallani magyar lemezeken. A dal közepének elszállós részéből kihagytam volna a programkütyüket, persze lehet, hogy ezt a véleményemet többszöri hallgatás után még megváltoztatom.
A Vigyél haza című tételnél jöttem rá, hogy bármennyire is modernnek tűnik a hangzás és maga a muzsika, azért itt kérem nagyon is erős hatásai vannak a hetvenes évek nagyjainak. Amennyire könnyűnek indul a nóta, olyan összetett és nagyon is hallgatnivaló, arról nem beszélve, hogy a refrénje -mint ahogyan szinte mindegyik dalé – azonnal megjegyezhető, az embernek még napközben is eszébe jut, amitől azonnal fütyülni, vagy dúdolni van kedve.
Ebben a műfajban ez alapvető kérdés számomra és azt gondolom, hogy egy okos zenésznél sem elhanyagolható szempont. Mindettől függetlenül egyáltalán nem beszélhetünk kommersz dalról, sőt. A középrész elszállós betétjének tanítanivaló basszus futamai és szólói megint csak azt mondatja velem, hogy itt valami olyan történik, amit személy szerint régen hallottam magyar rock lemezen.
Ezt a véleményemet csak erősíti a Semmi nem elég, ami végképp kalapemelésre késztet. Már az alaptéma gyilkos futamai is elegendőek lennének ahhoz, hogy kimondjam, ez a lemez legjobb dala, de az időnként felcsendülő népzenei betétekkel színesített zeneorgia végleg magával ragadott. Akkora prog. ez barátaim, mint a ház.
Az Elmentél messzire című zárótétel gyönyörű népzenei betéteivel és Szatai Gábor csodálatos énekével, abszolút profi levezetése ennek a negyven percnek, amiért köszönet illeti az Icon zenekart.
