Akár szupergroup is lehetne. Négy kiváló zenész találkozása talán jókor, jó helyen. Mindenesetre ezt az utóbbi kitételt majd az idő eldönti.
Annyi bizonyos, hogy az Icon két meghatározó személyisége, Szatai Gábor énekes és Vilmányi Gábor szólógitáros, jó érzékkel nyúltak a dologhoz. Nem tudni, hogy egyáltalán kijelöltek-e valamiféle irányvonalat – azon kívül persze, hogy minőségi dolgot tegyenek le az asztalra – vagy csak ráéreztek valamire, ami régóta hiánycikk.
A mai elgépiesedett, elsivárosodott, érzelemszegény, gagyi centrikus világban igyekeztek olyan zenei anyagot összehozni, ami nem gyömöszölhető be semmilyen skatulyába, de furcsa módon mégiscsak van stílusa.
Donászy Tibor dobja hol nyugtalanul verdeső madár, szárnycsapásait idéző, hol lüktető, de jelenléte mindvégig meghatározó. A klasszikus rockban megszokott kettő-négy számára egyáltalán nem kötelező, mint ahogy Vilma sem érzett késztetést a bevezető – majd arra építkező – riffekre.
A magamutogató, öncélú virgáktól mentes, rövid, de annál fajsúlyosabb gitárszólók tökéletesen kifejezik a műfaj iránti elkötelezettséget. Arról nem beszélve, hogy ettől a kemény rockot nem kifejezetten kedvelő lemez hallgató is magáénak érezheti a nótákat.
Fukk Attila (basszus) sem bújt el a többiek mögé; pont annyit ad magából, amennyi az összhanghoz kell. Szatai Gábor énekhangját Slamó egykori formációjából már ismerheti a nagyközönség. Ettől (vagy talán Vilma ráérzésétől?) a feeling némileg a NO zenekar érzelem világát idézi.
Amúgy meg eszük ágában sem volt leragadni az egyébként kitűnő csapat által kitaposott úton, hiszen a progresszív hatások éppúgy fellelhetők (Törjél a kenyérből), mint a népzenei ihletésű darabok (Elmentél messzire).
Ez utóbbi hangzásvilágot a Gulyás Ferenc és Szabó „Gépfolklór” András által megszólaltatott népi hangszerek – hegedű, furulya, doromb, citera, tekerőlant – jelenítik meg. A klasszikus trió megszólalás kereteit még Beke Márk billentyűs hangszerei és Gyulai Zsolt computer programjai tágítják.
Igényes, dallamos rockzene, nem a szokványos klisék szerint, nem csak „öreg rockereknek”.
Forrás: Rockinform magazin 2009. június
