ICON ZENEKAR - CIKKEK

Lemezkritika a Pesti Műsor-ban


A megjelent lemezkritika elolvasható erre a hivatkozásra kattintva.


Interjú a Rockinform magazinban





Lemezkritika a Metal Hammer Magazinban


Icon
(Szerzői kiadás)

Az Icon annak a Szatai Gábornak az új csapata, aki a No-ban énekelt. Az ex-Edda gitáros Slamó által alapított No 1992-es debütalbuma máig az egyik legnagyobb honi kedvencem. A csapat rövid időre újjáalakult pár éve, de már nem működött a dolog, hát vége is lett.
Az Icon-ban az a Vilmányi Gábor a gitáros, akit Exotic-os, s pláne Manhattan-es szereplése miatt aligha tudnánk elképzelni egy rockbandában. Pedig valójában ez az ő igazi terepe, amit itt zeneszerzőként és szövegíróként is bizonyít az egy időben a Barbaro-s Cziránku Sándorral is zenélő Vilma. A dobos az Eddából s még számos helyről ismert, öreg profi Donászy Tibor, a basszust pedig Fukk Attila kezeli, a többiekhez hasonló minőségben.
Szatainak annyira sajátos, a U2-s Bono és a Piramis-os Révész Sanya keverékeként leírható hangja, stílusa van, hogy az Icon akkor is a No-ra emlékeztet, amikor a zene nem. A szövegek is többé-kevésbé keresztényiek (bár, ahogy a No-nál, sokféleképp értelmezhetők), ráadásul Gábor hangja nagyon is előtérben van, s az, hogy helyenként hard rockba, sőt metalba hajló a zene, csak alaposabb odafigyeléssel jön át. Általában véve azonban ez minőségi rock, az a fajta, amit bárki képes lehet megszeretni. Van, ahol U2-s, máshol talán Bruce Springsteen is beugrik róla, de pl. a Menedékház kimondottan funky-s.
A Hitemből elég jó választás volt nyitónótának, rögtön visz magával, a szájharmónikával színesített Lehajtom a fejem is tuti, a vibráló Törjél a kenyérből meg pláne. Mégis úgy érzem, a leginkább slágeresélyes dal a Még szeretni azt lehet. Óriási a refrénje, ami alatt úgy röfög a bőgő, hogy még a dalközepi gépes leállást is elnézem nekik. A Vigyél haza alapriffje akár Scorpions is lehetne, és szintén jófajta. Mindazonáltal az album eddig felsorolt része nem ad olyan nagyon sokat a No 1.-hez képest. Hanem a két utolsó nóta! A Semmi nem elég Cult-os témával indul, majd olyan a verze alapja, hogy akár Iron Maiden is lehetne, hiába fojtják le, és aztán jön egy olyan hegedűs rész, amiről Gary Moore ír népzenei ihletésű dolgai ugranak be, a legvégén elszavalt bibliai szöveg pedig egyszerűen hátborzongató. A záró Elmentél messzire pedig lényegében népzene (a Gépfolklór-os Szabó András hegedül), méghozzá csodaszép. Ezek miatt majdnem 9 pontot ér nálam a lemez, ami a Rockinform májusi mellékleteként jelent meg.

Uzseka Norbert - 8 pont



Koncertbeszámoló a Hard Rock Magazinban


www.hardrock.hu/?q=node/9694


Lemezkritika a Rockinform Magazinban


A lemezkritikát elolvashatjátok erre a hivatkozásra kattintva.


A Rockinform Magazin májusi számának mellékleteként megjelent az Icon bemutatkozó albuma


A Rockinform magazin 2009. májusi számában, melynek mellékleteként jelent meg az Icon zenekar bemutatkozó albuma, egy interjú is olvasható Szatai Gáborral, és Vilmányi Gáborral. (Forrás: Rockinform magazin)
Icon interjú, 2009. május


Icon lemezkritika a Hard Rock Magazinban


www.hardrock.hu/?q=node/9368


Megjelent az Icon zenekar első albuma a Rockinform Magazin mellékleteként!


Icon CD borító 1.
Icon CD borító 2.


Zene.hu - Dalok a hitről és a szeretetről: első lemezén dolgozik az Icon


www.zene.hu/20090317_dalok_a_hitrol_es_a_szeretetrol_elso_lemezen_dolgozik_az_icon


Koncertbeszámoló a Hard Rock Magazinban


www.hardrock.hu/?q=node/8253